![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
GLOBE Konferencia
Budapest, ELTE TTK
2005. február 11.
|
|
A GLOBE Program VI. konferenciára Budapesten az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékén került sor. A résztvevőket dr. Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Weidinger Tamás docens köszöntötte, majd Orgoványi Anikó koordinátor tartott egy összefoglaló beszámolót a GLOBE Programról, az elért hazai és nemzetközi szintű eredményekről és elismerésekről. Ezután a résztvevők bemutatkozása következett, mely során a tanárok röviden kitértek a programban végzett munkájuk módszereire, eredményeikre, gondjaikra is. A beszámolókból a jelenlévők sokat tanulhattak, és tapasztalatokat szerezhettek. Megtudhattuk például, hogy több iskolában is része a GLOBE program a pedagógiai programnak, bár legtöbb helyen tanórán kívüli tevékenység keretében végzik a diákok a feladatokat. Jó hír, hogy a programban szerzett tapasztalatokat fel lehet használni az érettséginél, a projectmunka témakörben. Figyelmet érdemlő sajátosság, hogy a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium négy környékbeli általános iskolát vont be a programba, egyelőre külsősként. A négy érintett iskola - a jánoshalmi, kelebiai, madarasi és a mélykúti - diákcsoportjai nagy lelkesedéssel végzik a feladatokat. A karcagiak városvédő sétákat szerveznek, ahol a diákok a lakossággal találkozhatnak, és megoszthatják velük ismereteiket. A felvilágosító tevékenységük folytán már köszönő leveleket is kaptak a lakosoktól.
Horváthné Harton Anna Bácsalmás, Hunyadi János Gimnázium
Dinka Orsolya Bátonyterenye, Fáy András Szakközépiskola
Molnár Gizella Biharkeresztes, Bocskai István Gimnázium
Kutrovácz László Budapest, Terfort Ágoston Gimnázium
Ölveti Klára Debrecen, Csokonai Mihály Gimnázium
Kocsisné Gregus Mária Fehérgyarmat, Deák Ferenc Gimnázium
Juhász István Karcag, Gábor Áron Gimnázium
Tóth Piroska Kiskunhalas, Bibó István Gimnázium
Bálint Józsefné Pécs, Janus Pannonius Gimnázium
Hollósy Eszter Siófok, Baross Gábor Szakközépiskola
Juhászné Mariann Szolnok, Varga Katalin Gimnázium
Kiss Lászlóné Zsóka Tiszaújváros, Eötvös József Gimnázium
Bajzáthné Gondos Erika Tiszaújváros, Eötvös József Gimnázium
Szakértők:
dr Weidinger Tamás
dr. Kalapos Tibor
dr. Victor András
dr. Dőry István
Juracskó András
valamint Orgoványi Anikó koordinátor
Köszönjük a program támogatását az Oktatási Minisztériumnak és a Környezetvédelmi Minisztériumnak.
A tanártovábbképzés rendezvényszervezési költségeit a Mecenatura 4 Pályázat (ELTE) vállalta magára. Köszönjük támogatását!
Orgoványi Anikó, koordinátor
Budapest 2005. február 14.
|
| Hírek |
| HÍREK | | | GLOBE | | | RÓLUNK | | | MÉRÉSEK | | | MŰVÉSZET | | | ÍRÁSOK | | | EGYÉB | | | ARCHÍV |
Elérhetőségeink: Bázis iskola: Ferences Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 2. Tel: 26/311-165; Fax: 26/318-028 Koordinátor: Orgoványi Anikó Tel: 26/328-908 WebSzerkesztő: JURA |
| Oktatási Minisztérium | | | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium | | | GLOBE-központ www.globe.gov |
| * WebDesign: jura.superweb.hu * A honlapot támogatja: www.superweb.hu * |