A GLOBE PROGRAM Magyarországi eseményei

2005. július

 

Júliusban rendezték meg a kilencedik nemzetközi GLOBE konferenciát közel kétszáz résztvevővel, ezúttal Prágában 2005. július 31. és augusztus 6. között. A konferencia a “GLOBE új generációja” címet kapta (Next Generation GLOBE (NGG).

Amint a címválasztás is jelzi, a GLOBE amerikai központja jelentős változásokon ment át az utóbbi két évben – mondotta megnyitó beszédében Craig Blurton, a GLOBE Program jelenlegi igazgatója. A központot áthelyezték Washington D.C.-ből a coloradoi Boulder egyetemvárosba. Ez nem csupán helyváltoztatást jelent, hanem jelentős szervezeti és személyi változással is jár. Előny, hogy ezentúl a szakmaiság kap nagyobb hangsúlyt, hátrány viszont, hogy a programot támogató anyagi források szűkösebbé válnak. Emiatt számos résztvevő tagországokra nagyobb anyagi felelősség hárul. (Ez a magyar felet nem érinti, hiszen mi eddig is saját forrásból szerveztük a programot.) Több kreativitást is várnak a résztvevő felektől, valamint a mennyiségről inkább a minőségre szeretnék fektetni a nagyobb hangsúlyt. Az amerikai irányítást szeretnék regionális (ez esetben kontinentális nagyságrendet jelent) önszerveződéssé alakítani.

Az UNESCO képviseletében Mario Hernandez beszélt a két szervezet lehetséges jövőbeni együttműködési lehetőségeiről. A nagy múltú, komoly tapasztalatokkal rendelkező szervezet szakmai támogatása további lehetőséget nyit a GLOBE tevékenységében.

A szekció ülések előadásai közül említésre méltó a GLOBE Program és az ökoiskolák közötti együttműködés tapasztalatainak beszámolója (Andy Tasker, UK), a “GLOBE Games” nevű nemzetközi tanulmányi játékos verseny bemutatása (Dana Votápková, Csehország), Egy kis patak eredeti állapotának visszaállítása (Hanspeter Meier, Svájc) a környezeti nevelés kiszélesítése a diákok, szülők, és a helyi tanárok körében (Usa Klinhom, Tajföld) stb.

A konferencián posztert mutattam be a hazai GLOBE program munkájáról (iskoláink tevékenysége, diákpályázatok, diákok művészeti munkái stb.), valamint előadást tartottam a “Művészet lehetőségei a GLOBE Programban” címmel. A kiállítási anyagban a következő diákok művészeti alkotásai szerepeltek: Hegedűs Botond, Fehérgyarmat (vers), fotó: Hoffner Tamás, Pécs, Vámosi Tünde, Draxler Gergely, Leskó Beáta, Doszpoly Tamás, Gondos Gábor Tiszaújváros, Takács Kristóf, Pécs, Petri Judit, Fehérgyarmat, Számgép grafika: Balázs Endre, Pécs, Hriczó Gergely Fehérgyarmat.

Mind az előadásnak, mind a poszternek nagy sikere volt a hallgatóság körében. Többen – elsősorban más országok programkoordinátorai – megkerestek azzal a szándékkal, hogy csatlakozzanak az általam alakított GLOBE Művészeti csoporthoz (GLA = GLOBE & Art). Ennek célja, hogy nemzetközi szinten közösen kidolgozzunk a módszertanát a művészeti ágak bevonásának a GLOBE Programba, összehangoljuk célkitűzéseiket és eredményeket érjünk el ezen a téren is.

Hazai keretek között szerveztük meg a GLOBE nyári táborát Doborgaz-szigeten, két iskola képviseletében, 30 résztvevővel 2005. július 25-28-ig. A szentendrei Ferences Gimnázium vendégei ezúttal az új GLOBE iskolának jelentkező soproni Szent Orsolya Gimnázium tanárai és tanulói voltak. A tábor szakmai programjában való részvétel egyben felkészítést is jelentett számukra, hiszen valamennyi glóbos mérésben gyakorlati tapasztalatra tettek szert. A táborozók élménybeszámolója külön fejezetben olvasható.

Tanévkezdő programunk első lépéseként szakértői megbeszélést tartunk, melynek témája a 2005/2006. tanév GLOBE programjának kidolgozása, mely remélhetőleg ugyanolyan sikeres lesz, mint az eddigiek folyamán.

 

Orgoványi Anikó

koordinátor

Pomáz, 2005. augusztus 17.